A szerző saját meséjét dolgozta át mesemes verzióban. Az eredeti mese címe: "Borzontorz a Bicikli nyergében", az eredeti mesét tartalmazó mesekönyv 1999-ben jelent meg az Új Mandátum Könyvkiadó gondozásában "Borzontorz Meséi címmel. Az eredeti mese szövege:
Borzontorz a bicikli nyergében
Borzontorz éles szemmel megfigyelte, hogy az évek előrehaladtával az emberek folyton-folyvást nőnek; ugyanakkor azt is észrevette, hogy az egyre nagyobb és nagyobb emberek járgányainak egyre kevesebb és kevesebb kereke van. Ő maga például éppencsak hogy megtanult valahogy totyogni máris a 4-kerekű, nyerítő műanyag paripa nyergében termett; nem sokkal később folyamatosan átnyergelt a 3-kerekű triciklire; történetünk idején pedig már sóvárogva figyelte a család legújabb tagját, a kis 2-kerekűt. A nála pár évvel idősebb Gyöngy nővérének már sikerült megzaboláznia a csodálatos, csillogó-villogó szerkezetet. Ebben az egészben nemcsak a tűzpiros, illetve vakítóan csillogó, fémszínű alkatrészek jelentették a "csodát", hanem az is, hogy Gyöngy nem vágódott a biciklivel akkorát, hogy csak úgy porozzon. Pedig a biciklit egyáltalán nem támasztotta menet közben semmi oldalról.
- Azt nem értem, hogy menet közben a bicikli emberrel a nyergében hogyhogy nem borul el, ha egyhelyben állva (méghozzá úgy, hogy ember sincs rajta), eldől, kivéve, ha megtámasztják!? - vetette fel kérdőn Borzontorz nővérének. - Te hogy csinálod? - tette még hozzá.
- Ügyesen - felelte Gyöngy, de szemlátomást ő sem értette teljesen a dolgot.
"Végül is, lehet, hogy a biciklizés tudománya egyszerűen a korral jár" - okoskodott magában Borzontorz, merthogy azt is megfigyelte, hogy a város telis-tele van bicikliző felnőttekkel és a biciklizésen - rajta kívül - szinte senki nem csodálkozik.
Azt egy kicsit hiányolta, hogy 1-kerekűn nem lát senkit sem közlekedni, pedig ez teljesen logikus lenne a 2-kerekű után. És azt is tudta, hogy 1-kerekű is létezik, s hogy azt meglovagolni sem lehetetlen. Nem is egy 1-kerekűn parádézó embert látott egyszer a tévében egy cirkuszi produkció közvetítésekor. Na most, azok vagy "nagyon felnőttek" voltak már, vagy valami egészen másban sántikáltak....
- Apa, te tudnál 1-kerekűn bicajozni? - kérdezte meg egyszer óvatosan Borzontorz.
- Még sohasem próbáltam - felelte Apa.
"Akkor jó" - nyugtázta magában Borzontorz és az járt a fejében, hogy Apa egészen biztosan tudna 1-kerekűzni, ha megpróbálná, mert ha valaki "nagyon felnőtt", akkor Apa az aztán teljesen az. Még az is megfordult a fejében, hogy titkon néha az ő szülei is 1-kerekűznek (szétszedve a nagy kerékpárt két egyenlő részre).
Aznap, az év első, igazi meleg nyári napján (tehát a nagy kalandokra éppen a legalkalmasabb időben) Borzontorz az udvaron ücsörögve mélázott: miközben hasát süttette a napon, elgondolkodva nézte a ház előtt elsuhanó autókat, buszokat, egyéb csodákat. Egyiknek nagyon sok kereke volt, a másiknak meg éppencsak hogy. Ezeket a kerekeket azonban Borzontorz nem számolta meg, úgy gondolta azoknak semmi közük nem lehet a járművezetők életkorához, miután ezek a gépek - ellentétben a lovacskával, a triciklivel, a biciklivel és az 1-kerekűvel - "maguktól" mennek és nem ember hajtja őket.
"De jó lenne száguldani a napmelegtől átforrósodott aszfalton, szelni a jó meleg nyári levegőt!" - gondolta éppen, mikor Apa - különös mosollyal ajkán - megkérdezte tőle, hogy:
- Borzontorz, nincs kedved megtanulni biciklizni a kis kétkerekűn?
Pont Borzontorznak ne lett volna kedve? Természetesen pillanatokon belül kezdetét vette a nagy kaland: Apa nagyszerű eseményhez illőn, méltóságteljesen tolta ki a kerékpárt a garázsból (a hátsó sárhányó és a nyereg közé szerkesztett seprűnyéllel), Borzontorz pediglen - aki hirtelen úgy érezte elérkezett a férfikor kapujához - komolyan baktatott utánuk.
- Most hová megyünk? - kérdezte izgatottan.
- Keresünk valami alkalmas helyet.
Apa válasza ünnepélyesnek, ugyanakkor titokzatosnak is tűnt. "Vajon milyen és mire alkalmas az a hely?".
Az "alkalmas hely" egy hosszú, széles és sima ösvény volt az erdő szélén, a játszótér tőszomszédságában, nem messze Borzontorzék lakásától. Egy árva lélek sem járt arra. Körben hatalmas tölgyfák zöld lombjai bólogattak bölcsen, nyári szellő szaladgált ágaik között, mintha pusmogott volna valamit a fáknak. Ezekben a fákban lehetett bízni, még soha nem nevettek ki senkit, rossz hírét sem keltették senkinek, pedig ki tudja mennyi elhasalásnak voltak tanúi! Nem hiába hívták őket az Erdő Fáinak, nem pedig hajítófát sem érő fa-batkáknak vagy sinkó-fáknak.
Szóval a hely alkalmas volt...no, nem mintha szégyen lenne az esés egy kezdő kerékpárosnak, de azért jobb, ha nem látja senki, akire nem tartozik.
- Nos, Borzontorz - jelezte Apa, hogy elérkezett a pillanat -, pattanj gyorsan a nyeregbe!
Borzontorz szíve nagyot dobbant, s tán még meg is gondolta volna magát, ha nem nyugtatta volna meg rögtön a tudat, hogy vele van a világ nyilvánvalóan egyik legerősebb embere: Apa. "És különben is - öntött erőt magába Borzontorz - nem vagyok én kis pisis, akinek állandó társa Kakszi-Makszi, Pisó-Misó és a többiek!" Óvatosan felkászálódott hát a kis kétkerekűre, ami persze nem is volt olyan kicsi, s melynek nyergében ülve azon nyomban csúnyán el is vágódott volna, ha egy erős kéz a seprűnyél végén szakavatott mozdulatokkal egyensúlyban nem tartja őt és a kerékpárt.
"Ez egyszerűen képtelenség - gondolta Borzontorz, miközben kétségbeesetten kapálózott -, nem igaz, hogy ezen meg lehet maradni!" És valóban: ha hirtelen jobbra dűlt, akkor balra rántotta a kormányt, mire hirtelen balra dűlt, akkor meg hirtelen jobbra rántotta a kormányt és így tovább...., tán még most is rángatná a kormányt, ha Apa meg nem szólal:
- Csigavér, Borzontorz! Csak semmi kapkodás. Majd én megtartalak; tedd szépen a lábad a pedálra és lassan, óvatosan indulj előre.
És a kerékpár elindult. Lassan, kicsit zötyögve, de pontosan arra, amerre Borzontorz a kormányt fordította.
- Apa, fogod a rudat? - kérdezte félve, mert egyelőre ahhoz nem volt mersze, hogy hátra is forduljon.
- Hát persze - jött a megnyugtató válasz, mire Borzontorzot különös nyugalom szállta meg. "Tulajdonképpen én már biciklizek, még ha Apa egyelőre fogja a rudat, akkor is" - gondolta és még mindig kicsit félve felnézett a kormány mögül. Csodálatos érzés volt onnan fentről szétnézni! Magasnak, kicsit felnőttnek érezte magát. "Na, majd ilyen lesz, mikor felnövök" - futott át kobakján a gondolat, furcsán kicsinek, távolinak érezte a kerekek mellett elszaladó kisebb bokrokat, fűcsomókat. Onnan föntről nem is biztos, hogy észrevette volna a bennük lakó tücsköket, szöcskéket, kabócákat, a katicákról nem is beszélve.
- Borzontorz! Nem kell folyamatosan tekerni, ez már nem a kis háromkerekű, ez gurul magától is - lihegte Apa. - Ha így száguldozol... hhh... hhh... hhh... nem bírlak követni!
"Szóval már száguldok!" - nyugtázta magában és Apa tanácsát megfogadva abbahagyta a pedálozást....
Hirtelen csend lett. A kerékpár nesztelen suhanással gurult; a kisebb-nagyobb bukkanókon lágyan ringatva lendítette át utasát. "Ez csodálatos!" - ujjongott magában Borzontorz és egyszeriben úgy érezte, hogy már nem is gurul, hanem repül. Olyannak érezte az utazást, mint amilyennek képzelte a pongyolapitypang szárnyas magvacskáinak repülését. Egyszeriben észrevette, hogy nem sokkal előtte lassan lebegve éppen ilyen gyermekláncfű magok szálldogálnak. Borzontorz e piheszárnyon repülő magvacskák nyomába eredt, villámgyorsan, akár a képzelet. Csak párszor kellett megtekernie a pedálokat, s máris hangtalanul suhanva szállt. Egy nagyobb buckán megugorva el is emelkedett a földtől, már nem volt gond az egyensúlyozással, lazán, könnyedén siklott a levegőben, nyílegyenesen a repkedő pihék után.
"Most legalább megtudom, hogy hová repülnek" - gondolta a repüléshez már teljesen hozzászokott Borzontorz, aki (repülve-repületlen) mindenképpen nagyon kíváncsi emberke volt.
Addig nem is gondolta, hogy ilyen gyorsan repülnek ezek a kis pihék, csak azt tudta, hogy ábrándos lelkű emberek kívánság üzeneteit viszik. Elég ráfújni egy ilyen kis bolyhos virágzatra, s az elgondolt üzenet máris szárnyra kel. Ráadásul ezek a kis pelyhek szerteszálltak, ami persze magától értetődő, hiszen senki sem kívánja, vagy üzeni ugyanazt és főleg nem ugyanoda. Volt hát bajban Borzontorz, csak úgy kapkodta a fejét a szerteiramló vágyak után. Az egyik pihe rózsaszín árnyalatokban tündökölt, valószínűleg egy szerelmes ifjú küldte szíve hölgyének; a másik pihe pepita volt, versenyautót kérhetett segédletével egy kisfiú neve napjára ajándékba... de volt ott tűzpiros, citromsárga, királykék, bíbor pihe is. Borzontorz ügyes mozdulatokkal kerülgette repülő biciklijének nyergében a fák lombját és hol egyik pihe nyomába eredt, hol a másikat vette üldözőbe.
A vágyakat azonban nehéz utolérni, főleg egy olyan kezdő biciklista számára, mint amilyen Borzontorz. El is fáradt hamar.
"Épp ideje lenne lelassítani, majd megállni" - gondolta és hirtelen eszébe jutott Apa, aki a nagy száguldozás közepette talán már el is engedte a seprűnyél végét.
- Apa, hogy lehet lassítani?... Apa, hallod, amit mondok? - kérdezte és valami megérzés azt súgta neki, hogy ilyenkor visszafelé kell tekerni a pedált. Hamar lelassított: hirtelen, szinte észre sem vette, olyan hamar termett a földön, zötykölődve, gurulva a kerékpár nyergében.
- Apa, itt vagy egyáltalán?....
Mivel válasz nem érkezett hátranézett. Apa ott mosolygott nagyon messze, az erdei ösvény másik végén. Biztatóan integetett. Egyéb se kellett Borzontorznak: nyomban akkorát esett, hogy még az erdei ösvény földjében szorgoskodó giliszták is megemlegették "azt a csirkefogó Borzontorzot, aki elővigyázatlanul, ész nélkül akkorát esik, hogy szegény gilisztákra a szívbajt hozza!".
Borzontorznak kutya baja sem esett, az ijedtségen és azon kívül, hogy az állát a kormányba beütötte.
- Katona dolog! - vigasztalta Apa, miközben a kerékpár első kerekét térdei közé szorítva gyakorlott mozdulatokkal kiegyenesítette a kormányt, s azt (mielőtt a saját állát simogató Borzontorz elkámpicsorodhatott volna) fia kezébe nyomta, majd közel hajolt hozzá és saját állára mutatva csak ennyit mondott:
- Ide süss!
Apa állán egy apró, de még jól kivehető heg látszott, egy réges-régi kerékpár elgörbült kormányának nyoma.
Borzontorz bátran és büszkén ült fel ismét a kerékpár nyergébe.
Ha majd nagy leszel, s már minden kerék elfogyott alattad, így saját lábadon kell megállnod (rá se ránts a hegekre) fogd meg te is a seprűnyelet!
