Újabb Vendég-MeSeMeS-ek érkeztek “szerkesztőségünkbe”! Nádasi Lajos testipásztor (régi, szorgalmas alkotótársunk) egy talányos “Találós kérdést” küldött be, Falcsik László a Facebook oldalunkon jelentkezett be “A 3 kismalac” című alkotásával, míg Zsuzsi ka “A nagylelkű, de politikailag inkorrekt” című mesemessel örvendeztetett meg bennünket. Mindhárom alkotás a “Játék” fejezetben a “Vendég-MeSeMeS” ikonra kattintva olvasható.
Időközben 57-re nőtt azon országok száma, ahol “mesemesemény” történt, hiszen Vietnámból, Thaiföldről, Észtországból és Koszovóból is felkeresték a MeSeMeS honlapját.
Legutóbbi hirlevelünk óta 22-ről 28-ra nőtt azon USA tagállamok száma, ahol belekukkantottak a MeSeMeS honlapjába. A Kedves MeSeMeS olvasók a MeSeMeS Facebook oldalán érdekes statisztikákat láthatnak az oldal látogatottságáról (kor, nem, földrajzi elhelyezkedés szerint), ugyancsak itt közöljük az USA tagállamok “rangsorát”, ez úton is megköszönve a kaliforniai “csúcstartók” lelkesedését.
utolsó előtti frissítés: 2013. 05. 20.
Rendkívüli közlemény: Lázár Ervin 2013. május 5-én született 77 éve. Emlékezve a mester születésének ezen mesebeli évfordulójára, illetve ünnepelve a Gyermeknapot 2013. május 26-án mesefilm ősbemutató lesz az M2 gyerekcsatornán 12:00 órakor. Ekkor és ott láthatja először a nagyközönség Lázár Ervin legnépszerűbb meséjének, a „Dömdö-dömdö-dömdödöm”-nek a zenés, animációs feldolgozását. A mesefilm 2013-ban készült, Sebő Ferenc zenés feldolgozása alapján („Erdei dalnokverseny” a Hangzó Helikon sorozat Lázár Ervin kötetében jelent meg eredetileg). A mesefilmben mesélő, zeneszerző: Sebő Ferenc, zene: Sebő-együttes, az animációt készítette és a filmet rendezte: Zeke László. Sok szeretettel várunk minden kedves MeSeMeS olvasót a képernyők elé!
Libanon az 53. ország, ahol megnyitották a honlapunkat, ugyanis 2013. március 28-án MeSeMeSemény történt Beirutban.
A szerző pletykaként hallotta az állítólag megtörtént esetet. Maga a történet az első hallásra tökéletes novella volt. Emiatt szerepel is a szerző Döbrögi Újra száguld!" (Új Mandátum Könyvkiadó, 2005.) című regényében "A hentes" című betét novellaként. A történet klasszikus novella jellegét az erősítette fel különös erővel, hogy a csattanó az történet utolsó szava. Ezt a dramaturgiai bravúrt a mesemes terjedelmi korlátai miatt nem lehetett megismételni. Viszont sikerült az egész fordulatos történetet százhatvan karakterbe sűríteni. A mesemes szándékoltan provokatív címe van hivatva pótolni az eredeti történet szerkesztésbeli csodájában rejlő, s így elveszett erőt. Az eredeti alap novella: A hentes
Hol volt, hol nem volt, mindenesetre volt egyszer egy József nevezetű fiatalember. Hősünk egy jó nevű klinikán dolgozott, történetünk idején kezdő sebészként karrierjének éppen abban az időszakában, mikor a közhiedelem szerinti kecsegtető eljövendő (egy befutott sebész osztályrésze) még a bizonytalanság rejtélyes, sötéten homályló ködébe vész. Ebben a nehéz helyzetben törekvő hősünk nem tehetett egyebet, mintsem hogy a maga óvatos módján szembehelyezkedik bizonyos tradíciókkal és a megfelelő határok közötti vehemenciával bozontot növeszt, furcsa szemüvegkereteket ölt, hóbortosságot mímel, s ily módon hívja fel a betegek és a befolyásos kollégák célravezető figyelmét. Különös megjelenésével és viselkedésével könnyebbnek vélte emlékezetessé tenni személyét az altatásból ébredt betegek még nem teljesen tiszta tudatában: "Sikerült!" - közölte az együttérző öröm és a bizalmaskodás nyájas hangján a beteggel, holott akkor látta életében először. Célja a megfelelő pozíció elérése volt (a paraszolvencia habzsolása, mint végső cél gyomorbizsergetően lapult meg a magasabb pozíció vágyképe mögött). Ezért aztán magatartása is inkább az intézményt vezető, kiterjedt befolyás- és kapcsolatrendszerrel rendelkező professzor úr irányában mutatta a legjellegzetesebb sajátságokat. Az intézmény szigorú és nem sokkal nyugdíj előtt álló vezetője pediglen - hiába, ez már csak a korral és a ranggal járó, csaknem törvényszerű hiúság - ha mértékkel is, de kapható volt a hájjal kenegettetésre. Emberünk egy szép napon arra az elhatározásra jutott, hogy összekötvén a kellemest a hasznossal a szakmai előmenetel érdekében csatasorba állítja a festészet múzsáját is. Így hát első önálló kiállításán kitüntetett módon adott hangot a professzor úr iránt érzett nagyrabecsülésének. A kiállítóterem legreflektáltabb falára helyezte el a kiállítási anyag legjavát: az édesanya és Woody Allen portréja között a professzor úr arcképét. Az inkriminált arckép címe: "A Mester" volt. Hősünk a sorsdöntő eseményre készülvén minden apró részletet kínos alapossággal készített elő, nehogy valami ostoba apróság miatt a kivételes alkalomban rejlő lehetőségek kihasználatlanok maradjanak. A mindenre kiterjedő részletességgel végzett előmunkálatok között sor került arra is, hogy a festő saját keze írásával nevezze meg alkotásait, ezzel mintegy jelezve a kiállítás bensőséges hangulatát és annak személyes indíttatását. A kézírás szélsebesen odafirkantott cirkalmas betűi, furfangos betűkombinációi a zsenialitás félreérthetetlen benyomását kívánták kelteni a szemlélődőben... legalábbis az alkotó szándékai szerint. Egy szomorkás őszi délutánon elérkezett a nagy nap. Az ifjú festő felfokozott izgalommal várta a közönség reakcióit, mint ifjú sebész persze azt várta leginkább, hogy a professzor úrnak mi lesz a véleménye az arcképről. A szakmai tudása miatt tisztelt, szigora okán pedig rettegett hatalmasság természetesen tudomással bírt a hízelgő aktusról, így kollégáinak koszorújában megjelent a nevezetes eseményen. Magát a festményt megpillantva előbb meghökkent annak formabontó expresszionitásán és udvariasan csak ennyit mondott: "Ilyen szigorú lennék?". A végzetes csapást azonban akkor mérte a Sors a szerencsétlen ifjú szándéktévesztett akciójára, mikor a sebészprofesszor elolvasta a tanítványa által odabiggyesztett címet. A cirkalmas betűk - a zsenialitás stigmáitól torzultan - gonosz viccet faragtak a faramuci helyzetből és minden nézelődő számára egyértelműen csak ezt engedték kiolvasni magukból: "A Hentes".